A MAGYAR LOBBI AKCIÓ KÖRLEVELE
[2010-03-20]
A Magyar Lobbiba mindenki csak ÖNMAGA iratkozhat fel! A feliratkozás az alábbi cimen történik:
http://hungaria.org/hal/lobby/
Ezen a cimen lobbink korábbi akcióit is megismerheti.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Megbeszélést tartottunk a Magyar Lobbi munkáját illetöen és ezen a megbeszélésen a következö elhatározások születtek:
1) A jövöben akcióinkhoz nem csatolunk elöre megfogalmazott forma leveleket, mert hatásosabbnak tünik, a cimzett figyelmét jobban felhivja 1OO darab egyéni hangvételü levél, mint 1OOO formalevél.
2) Megkérjük a Magyar Lobbi résztvevöit, hogy amennyiben idejük engedi, úgy E-mail helyett inkább telefonon, fax-on vagy rendes postán lépjenek kapcsolatba a cimzettekkel, mert az hatásosabb.
3) Megkérjük a lobbi résztvevöit, hogy CSAK akkor iratkozzanak fel cimlistánkra, ha az akcióinkban részt kivánnak venni, mert aki csak elolvassa körlevelünket (unalomüzésböl), s azután nem tesz semmit (vagy vitákat kezdeményez), az csak neheziti munkánkat.
4) Ez a körlevél nem egyike az Ön által is százával kapott, politikai vagy egyéb célú leveleknek, nem arra kérjük Önt, hogy elolvassa ezt a levelet, hanem arra, hogy VEGYEN RÉSZT konkrét akcióinkban. Akcióinkkal természetesen a magyar érdekeket kivánjuk szolgálni, azokat részletes mérlegelés után választjuk ki. Ugyanakkor a szintén közölt háttéranyag NEM a Magyar Lobbi véleményét tükrözi! Ezéert, ha Ön irni kiván a háttéranyagban kifejtett vélemények, vagy az esetleges hibás adatok miatt, kérem, hogy azok szerzőinek, s ne a lobbinak irjanak.
5) Végül kérem azt is, hogy mindenki aki részt viván venni munkánkban, az csak önmagát (de másokat ne) irja fel a cimlistánkra, s kérem azt is, hogy akinek kérdése van az nekem irjon (liptakbela@aol.com) és ne a HungLobby@aol.com cimre, vagy a hungaria.org-ra, mert azokon csak a cimlistát és az akció levelek kiküldését intézik, LB
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
AKCIÓINK:
1) TILTAKOZÁS A “HAZAFIASSÁGI” TÖRVÉNY ELLEN
2) KÖSZÖNET SZERBIA ELNÖKÉNEK
3) ÖSSZEFOGÁS TIBET SZABADSÁGÁÉRT
4) KÖSZÖNET CONGRESSMAN DENNIS J. KUCINICH-NEK
HÁTTÉRANYAG:
5) VÁLASZTÁS – SZAVAZÁS A KÜLKÉPVISELETEKEN
6) SÓLYOM LÁSZLÓ A SZÉGYEN NAPJÁRÓL
7) DEBRECENI EGYETEM NYÁRI KUZUSAI
8) MAGYAR CIGÁNY HAZAFIAKRÓL
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
AKCIÓINK:
1) TILTAKOZÁS A “HAZAFIASSÁGI” TÖRVÉNY ELLEN
Tisztelettel kérjük, hogy a világ minden részéröl irjanak egyéni hangvételü leveleket Szlovákia elnökének, figyelmeztetve, hogy hazájának nemzetközi megitélésén rontana, ha aláirná ezt a törvényt. Leveleiket bármilyen nyelven irhatják. Az elnök úr cime:
President Ivan Gašparovič
Office of the President of the Slovak Republic
Hodžovo nám. 1
P.O. Box 128
810 00 Bratislava 1
e-mail: informacie@prezident.sk
HÁTTÉRANYAG: Legalább ezer diák és fiatal, a hazafiasság törvénybe iktatásával egyet nem értő állampolgár tüntetett Pozsonyban, a köztársasági elnök székháza előtt, hogy az államfőt rábírja a jogszabály megvétózására.
Átadták kérelmüket az államfőnek, amelyben az állt, hogy a hazafiság törvényben nem rendelhető el, mert az ilyen törvény alapjogokat sért.
Róbert Mihály, a tiltakozást szervező Átlátható Demokráciáért Kezdeményezés szóvivője azt nyilatkozta: amennyiben Ivan Gaąparovič mégis ellenjegyzi a törvényt, az az elmúlt húsz év legnagyobb demokrácia-csődje lesz, elvégre iskolaigazgatók, iskolafenntartók és diákok tiltakoznak ellene. Eddig 7000 aláírás gyűlt össze a törvény ellen indult petíción, s hasonló számban írták alá állampolgárok a nyílt levélben megfogalmazott felhívást az államfőnek,amelyben a törvény aláírásának megtagadására kérik. A kezdeményezéshez eddig száz szlovákiai középiskola igazgatója is csatlakozott.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
2) KÖSZÖNET SZERBIA ELNÖKÉNEK
Tisztelettel kérjük a Magyar Lobby résztveöit, hogy köszönjék meg Tadic elnök úrnak azokat a példamutató tetteket, melyek a nemzeti kisebbségek tisztelete és jogainak elismerése területén Szerbia jóhirét növelik a nagyvilágban.
President Boris Tadic
GENERAL SECRETARIAT OF THE
PRESIDENT OF THE REPUBLIC OF SERBIA
Andrićev venac 1, 11000 Beograd, Serbia
tel: +381 (0)11 363-2121, 322-8408
e-mail: izivanovic@predsednik.rs
HÁTTÉRANYAG: Sólyom László, Magyarország elnökének szavai: „Örülünk, hogy Szerbiában a kisebbségek kulturális autonómiát élveznek, hogy itt például nem lehetetlenítik el jogszabályokkal a magyar nyelvhasználatot, mint más országban és a magyar iskolákat, mint egy másik szomszédunknál” - jelentette ki Sólyom László államfő pénteken a vajdasági Horgoson,háromnapos szerbiai látogatása első állomásán. A köztársasági elnök Horgos főterén leleplezte a Vajdaság első Szent István-szobrát. Beszédében hangsúlyozta, "Szent István szellemében kötelességünk a kulturális értelemben vett magyar nemzet megtartása".
Sólyom László megjegyezte, a Szent István-szobor felállításában ugyanaz a belső biztonság mutatkozik meg, mint a kisebbségi önigazgatás szervének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a megválasztását megelőzően a kisebbségi választói névjegyzékbe való feliratkozáskor; "a magyarság vállalásának az eltökéltsége, nyugalma és büszkesége".
Az államfő rámutatott, Szent István nem akarta egy nemzetiségűvé tenni országát, "megparancsolta utódainak, hogy az itt lakó népeket hagyják meg nyelvükben és szokásaikban". Államalapító királyunk azon kevés szentek közé tartozik, akit a keleti és a nyugati egyház "egyaránt magáénak vall, és tisztel" - jegyezte meg.
Sólyom László pénteken folytatja vajdasági körútját; Zomborban köszöntőt mond a Magyar Polgári Kaszinó egyesület ünnepi megemlékezésén, azután Újvidéken vajdasági magyar értelmiségiek kerekasztal-találkozóján vesz részt.
Az államfő vasárnap Újvidéken tárgyal Boris Tadic szerb elnökkel, előzőleg - szintén a Vajdaság székvárosában - Egeresi Sándorral, a tartományi parlament elnökével folytat megbeszélést.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
3) ÖSSZEFOGÁS TIBET SZABADSÁGÁÉRT
Kérem támogassák a tibeti függetlenségi mozgalmat, vegyenek részt abban és tjékoztassák arröl a mozgalom vezetöit:
E: tibetanyouthcongress@yahoo.com
W: www.tibetanyouthcongress.us
HÁTTÉRANYAG: Két hete az Egyesült Államok kongresszusa kifejezte azon álláspontját, hogy az Elsö Világháború után Törökország genocídumot (népirtást) követett el az örmények ellen. Ez a döntés azért születhetett meg, mert azt kérte az USA-ban müködö sok szervezet, köztük a magyarság 3 országos szervezete is. Fontos lépés volt ez az amarikai magyar szervezetek részéröl, mert belátták, hogy csak akkor számithatunk mások támogatására, akkor érhetjül el a sikeres közös fellépést a magyar kisebbségek autonómia törekvéseiért, akkor fog az Egyesült Államok lépéseket tenni azok megszerzéséért, ha mi is támogatjuk mások jogos követeléseit.
Most hadd térjek át a tibeti emigránsok igyekezetére:
Mult szerdán a new yorki 42. utcán, zászlóerdőben özönlött több, mint 1O,OOO tibeti emigráns. Leszámitva az irek és porto ricóiak felvonulásait, ilyen tömeget még nem látott New York. A tibeti emigránsok az Egyesült Államok több államából azért érkeztek, hogy megemlékezzenek hazájuk 51 év elötti, a kinaiak által való lerohanásáról, a Dalai Láma meneküléséröl és persze azért, hogy a nagy szabadság eszméket cinikusan hirdetö, de az azt komolyan nem gondoló nyugat segitségét kérjék.
Kopott tornacipők, gyűrött kabátok, látszik, hogy ezeknek az embereknek nem volt kis áldozat eljönni ide, hogy számitott nekik az utiköltség. De itt vannak!! Soraikban alig akad európai arc, s nekem azon jár az eszem, hogy vajjon mi magyarok hányan vonulnánk így, ha minket hívna a kötelesség? Vajjon mi is kellene ahhoz, hogy 1O,OOO magyar vonuljon a 42. utcán?
Az is eszembe jut, hogy Bosztonban, 1957 tavaszának egyik reggelén, imára összetett kézzel és mélyen hajlongva megjelent kis MEFESZ irodánk ajtajában egy barna csuhás, kopaszra vágott hajú, velünk egykorúnak látszó fiatalember, s Balthay Jancsi állítása szerint (akkor még ő volt az egyetlen közöttünk aki tudott angolúl), azt mondta, hogy „tisztelegni jöttem az önök népének hazaszeretete és a szabadságukért való áldozata miatt”. Aztán még modndott valamit Körösi-Csomáról és kihátrált az irodánkból. Én akkor még azt sem tudtam, hogy ki is a Dalai Láma, na meg az egész éjtszakán kereszüli stencilezés miatt kábult is voltam, nem is nagyon értettem, hogy mi történik, de azóta sok mindent megértettem....
Igen nekünk össze kell fognunk! Igen helyes, hogy mindhárom magyar csúcsszervezet kiállott az örmények mellett. Igen, helyes lenne az is, ha a tibetiek önrendekkezési jogát ugyanígy támogatnánk. Ezért kérem lobbink résztvevöit, hogy ne csak idötöltésként olvassák e sorokat, de jelentkezzenek a fent megadott cimen és segitsék a tibetiek igyekezetét. LB
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
4) KÖSZÖNET CONGRESSMAN DENNIS J. KUCINICH-NEK
Kucinich képviselö úr a magyarság régi barátja, kiállott clevelandi templomaink védelmében, mint az alábbi honlap mutatja, résztvesz megmozdulásainkban (http://www.americanhungarianfederation.org/news_AHFHistory_Kossuth_Cap...
ideje, hogy megköszönjük azt. Kérjük a lobbink résztvevöit, hogy küldjenek Neki a saját szavaikkal fogalmazott olyan köszönö leveleket, melyek nem csak a multbéli tetteit emlitik meg, de egyben kérik is elszkitott kisebbségeink autonómiájának támogatására. A képviselö úr cimei:
Congressman Dennis J. Kucinich
2445 Rayburn HOB
Washington, DC 20515
E: http://kucinich.house.gov/Contact/
Phone (202)225-5871
Fax (202)225-5745
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
HÁTTÉRANYAG:
5) VÁLASZTÁS – SZAVAZÁS A KÜLKÉPVISELETEINEKEN
Kedves Honfitársaim!
A Magyar Köztársaság Elnöke kitűzte az Országgyűlési Képviselők 2010. évi választásának időpontját. A választás első fordulóját 2010. április 11-én, a második fordulót pedig 2010. április 25-én tartják Magyarországon.
A korábbi gyakorlatnak megfelelően a külképviseleti szavazás első és második fordulóját a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetségén, valamint a New York-i és a Los Angeles-i főkonzulátusán nyolc nappal a magyarországi képviselőválasztást megelőzően, 2010. április 3-án és 2010. április 24-én tartják.
Kérem az Önök szíves közreműködését abban, hogy a mellékelt Hirdetmény és Tájékoztató szövege a részletes információval, minél több magyar honfitársunkhoz juthasson el.
Köszönettel és Tisztelettel:
Polgár Viktor nagykövet, New York-i magyar főkonzul
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
6) SÓLYOM LÁSZLÓ A SZÉGYEN NAPJÁRÓL
Hordozom a népszavazás ejtette sebet
Fájó sebet ejtett a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás a határon túli magyarokon, ez a seb az ő sebe is - jelezte Sólyom László pénteken a vajdasági Zomborban, délvidéki körútjának első napján.
"Fájdalmasan hordozom azt a sebet, amelyet a népszavazás okozott Önöknek és a határon túli más nemzetrészeknek" - mondta a köztársasági elnök a zombori Magyar Polgári Kaszinó nevű egyesület vendégeként mondott köszöntőbeszédében. Mint mondta, az is célja a Kárpát-medencét felölelő államfői körútnak - amelynek utolsó állomása a pénteken kezdődött háromnapos vajdasági látogatás -, hogy "igyekezzen helyrehozni, amit akkor egyesek okoztak" a kettős állampolgárságról szóló népszavazással.
Előzőleg Bácskertesen kijelentette, hogy az anyaország nem hagyja cserben a határon túli magyarokat, mindig számíthatnak rá.
Példamutatóan jónak nevezte Sólyom László államfő a szerbiai kisebbségek helyzetét. "A Kárpát-medencén belül Szerbiában példamutatóan jó a nemzetiségek helyzete" - mondta a köztársasági elnök a sajtó képviselőinek, miután részt vett az 1867-ben alapított zombori Magyar Polgári Kaszinó egyesület által a közelgő március 15-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezésen.
"Örömmel tapasztalom, hogy a magyarok élnek ezzel a lehetőséggel" - mondta, arra utalva, hogy összegyűlt a szükséges számú aláírás ahhoz, hogy a szerbiai magyar kisebbség közvetlenül - és ne elektorok útján – választhassa meg a Magyar Nemzeti Tanácsot, a kulturális önigazgatás szervét. (MTI)
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
7) DEBRECENI EGYETEM NYÁRI KUZUSAI
Tisztelt Hölgyem/Uram!
A Debreceni Nyári Egyetem Magyarország legrégebbi és legrangosabb magyarnyelv-oktató intézményeként 1927 óta tanítja a magyar nyelvet külföldieknek és ismerteti meg hallgatóit a magyar kultúrával. Az idén, 2010-ben, szélesítettük kurzusválasztékunkat az ún. tematikus kurzusokkal melyeket ezúton ajánlunk szíves figyelmébe, leírásukat a mellékletben csatoltuk.
Az alábbi linken találnak információt egyéb 2010-es kurzusainkról:
http://www.nyariegyetem.hu/Pros2010.pdf
Ha bármilyen kérdésük van a kurzusokkal kapcsolatban, kérem, írjanak az alábbi e mail címre: debrecen@nyariegyetem.hu
Tisztelettel,
Dr. Szaffkó Péter
Igazgató
Debreceni Nyári Egyetem
Debrecen Summer School
Sommeruniversität Debrecen
4032 Debrecen
Egyetem tér 1.
Tel: 00 36 52 532 594
debrecen@nyariegyetem.hu
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
8) MAGYAR CIGÁNY HAZAFIKRÓL
"Három napig magyar"
"Három napig magyar" - legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990. "Fekete Márciusa" miatt börtönbe zárt marosmenti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjú-kötetben, ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi
Emléklap a Helytállásért díjátadóján 2010. március 11-én.
A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette fel, amelyben megrázó képsorokkal idézték meg a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket, így a nagyszámú érdeklődő láthatta Sütő Andrást, amint megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: "ha lehet".
És hogy ne lehessen, ezért mindent megette az egykori Szekuritáté -jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogrom-kísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak
előkészíteni. Iliescu akkor ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească "kulturális egyesület", amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte.
A történészasszony emlékeztetett: 1989. karácsonyán magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát - 1990. márciusában viszont épp azért ugrasztották egymásnak az egymás mellett békésen élni kívánó nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A Fekete Március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a figyelemelterelés eszköze volt.
Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül nem találtak bűnöst, hívta fel a figyelmet a Terror Háza vezetője – és közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták), soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott. "Van miért pironkodnunk" - fogalmazott.
Tőkés László volt királyhágómelléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét. 1990. február 5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígértek - ehhez képest február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék "szeparatizmusáról", tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt, mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. És fél évszázad múltán az első szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat szolgáltatott az erdélyi magyar közösségünk megalázására.
Az utódkommunisták az "oszd meg és uralkodj" elve alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel, a forradalmárokból "lehuligánozták".
A marosvásárhelyi szomorú emlékű események következtében "újrakeresztelték" a Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmus-ellenes konferencián is kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat, mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés helyett jogorzás törént, idézte az egykori temesvári lelkipásztor.
Tőkés László nagyon fájlalta, hogy az "áldozatból lett bűnös". Azért csatlakozott Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor - mint mondta - ő "is osztozik a szégyenben", és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit megérdemelnek "cigány testvéreink". Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a kitüntetetteket és megígérte, "utánanéz a jóvátétel" lehetőségének.
Az EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a cigánykérdés rendezésére a mának is. "Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel" - mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. "Rossz íze van a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk" - fogalmazott.
Végezetül a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március 17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a "Fekete Március" tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság Fáklyás Menetével emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagygyűlést tartanak.
Temetetlen holtak felett járunk - kezdte beszédét Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is - hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint 3 napig volt csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk - fogalmazott.
Sok adósságunk van a múltból - jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, "hol vannak a sok temetetlen holt eltemetői?" - tette fel a kérdést a politikus. Az állam feladata lenne? - vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy ezért ő személyesen is dolgozni fog. "De az igazi Magyarország mégiscsak a civil kurázsiból áll" - jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell.
Végre meg kell értetni, meg kell írni, hogy itt - a Kárpát-medencében és Magyarországon is - igenis van, volt békés egymás mellett élés - mondta. Balog szerint fontos, hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet - figyelmeztetett a politikus. Mi azt mondjuk: "Ne féljetek, itt vagyunk" - fogalmazott.
Egymásra vagyunk ítélve - ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása. Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell az emberek, a szív döntése is - fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés szükségességét, mert "megpróbálni csak ezt érdemes".
A társ-díjalapító felszólalása után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történ bántalmazásba halt bele 1991-ben,
posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át.
Az eseményen felszólalt Kincses Előd, a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen.
Budapest, 2010. március 11.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája /
|
|
|