 |
Magyarok, mindenütt...
VÉGVÁRI-VERSEK (álnéven publikált versei)
Magyarok mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,
Kiknek nincs takarótok, vértetek:
A csillagokra gyakran nézzetek!
Úgy nézzetek a csillagokra, bátor
Szívvel, mint hajdan a rab prédikátor
Kemény gályapadon, láncok között. --
Mert íme, nincs már, ami összeköt
Egymással minket, csak a csillagok.
Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog.
De ködön át, de szemfödélen át,
Vajjon ma merre mutat új hazát?
Magyarok, mindenütt a végeken,
Posta nem jár a téli éjeken,
Levél nem száll kedvestol kedvesig,
Ércdrótok a hírt nem rezegtetik:
Élünk-e még, vagy sírban pihenünk? --
Csak a csillagos ég közös velünk.
Az ezerévnél osibb csillagok,
Mint Etelközben, fényök úgy ragyog.
Fenn a Fiastyúk orzi fiait:
Mi nagybeteg anyánk virrasztjuk itt.
Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
A csillagokra gyakran nézzetek!
Egy csillagra nézünk mi mind, meron,
Keleten, délen, völgyben, bércteton.
És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldrol azt nézi a másik.
Ha elvész, összeomlik itt a hon:
Találkozunk azon a csillagon.
1919 február 8.
|
HIR
