Newsroom
Friss Hírek
Project
Tervezet
Folklore
Folklór
Genealogy
Genealógia
 
HAL: List HAN: Announcement & Event HIR: Info. Resource HIR: Discussion/Fórum
2017 Október 18 (Szerda) Lukács névnapja

 HIR  Hungarian Information Resources - Magyar Informació Forrás
The Most Complete Directory of Hungarian Information Resources
 
HIR Arts Music Resources A citerajátékról
Welcome Guest, please Login here. Only registered users can post messages. Please register here.
Comments & contributions to improve its content most welcomed
  Submit Reply / Új hozzászólás >>>  
News (reply to: #624) 27th January, 2004 - 19:35 - #625

TI: Kottaírás a magyar citerára
AU: Pribojszky Mátyás
DT: tanulmány
PD: 1998/11 (elektronikus változat)
SO: Kéziratként a szerzőtől
KW: citera
KW: kottaírás
KW: zeneoktatás
KW: népzene
NT: A tanulmány teljes szövege a KOTTA.ZIP-ben van WinWord 6.0-ában is.


//////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\

Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A
szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát
illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző
vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési
és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják
az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy
ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése
nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják
maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad
terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK
állományából.

Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható,
terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű
alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való
megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét
kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig
benne kell maradnia.

A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási
szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású,
szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel
kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet
információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi
Internet szolgáltatásainak URL címei: <http://www.mek.iif.hu>,
<gopher://gopher.mek.iif.hu> és <ftp://ftp.iif.hu/pub/MEK>.

\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY ////////////////






Pribojszky Mátyás:
------------------

Kottaírás a magyar citerára

Sokan, sokféleképen próbáltak megküzdeni a citerajáték kottaképbe való
foglalásával. Születtek ígéretes elképzelések, s akadtak olyanok, amikor
maga a kiagyaló is csak hosszas tépelődés árán volt képes felismerni a
"Boci, boci, tarka" kezdetű "klasszikus mű" első sorának rejtjelzéseit.
Mondhatni, viszonylag még ez volt a leghasznosabb, mert igazolta: valamire
tényleg szükség van.

Nem vitatható, hogy kell egy egységes, nem túl nehéz, mindenki által
alkalmazható kottaírás-olvasás, olyan, ami nem csupán a kész muzsikusokat
szolgálja, hanem segíti az egyre szélesedő intézményes iskolai
citeraoktatást is. A gyerekeknek leckékre felbontott kottapéldákat kell
adni, másként hogyan végezhetnék a különféle ujjgyakorlatokat, pengetési
technikákat, miként rögzítenék a citerán meglehetősen nehézkes
ritmusformákat, mint a szinkópa, éles vagy nyújtott ritmusok és a többi
hasonló csemegék.

A problémát – egyebek között – az okozza, hogy a magyar citerának nincs
régebbi időkből ránk maradt zeneirodalma, ellentétben az osztrák, német,
finn, francia stb. citerafélékkel. A citerajáték tanításának nem alakult
ki általánosan elfogadott módszertana. A gyakorlott játékosoktól lestük el
a fogásokat, attól függően, hogy a "mester" hajlandó volt-e megmutatni,
vagy sem, a többi már a mi ügyességünkön és szorgalmunkon – s néha az
atyai pofonokon – múlott. Nincs mit szépíteni: így van ez többnyire
napjainkban is, jóllehet a szakkörök, a citeratáborok, és néhány
(zene)iskola tiszteletre méltó igyekezete folytán a helyzet kezd
egészségesebb irányba terelődni.

A citera, mint azt a városi zenetudósok mindig gondosan kihangsúlyozzák,
paraszti – elegánsabb szóval: népi – hangszer és kedveskedve hozzáteszik:
primitív. A citerások ezzel csak részben értenek egyet: népinek népi,
mondják... de hogy "primitív" lenne, az ellen húrszakadtáig tiltakoznak.

Kétségtelen, valaha ahány citerakészítő – némi túlzással: ahány
citeratulajdonos –, annyi féle hangszer volt és maga a játékmód is
személyek, utcák, falvak, országrészek szerint jelentősen különbözött.
Akinek volt füle hozzá, az az első hangok után tévedhetetlenül
megállapította, hogy az illető az alföldi tanya- világban, a dunántúli
buckák mellett, netán az ország közepén szedte fel a citerázás becses
tudományát. Ezek után nevetséges volna remélni, hogy citerairodalmat
hagytak volna ránk zenei analfabéta elődeink. Hallás után tanulták a házi
bálok – cuhárék – dallamkincsét, és így is örökítették az utókorra. S ha
már itt tartunk: mese az, hogy ezekben a régi, jóízű, tanyasi, falusi
bálokban kizárólag népdalt "húztak" volna a citerások, lévén népi
muzsikusok. Úgy lehet, azt sem tudták, hogy létezik ilyen fogalom. a
csárdás mellett ropták bizony a foxot, tangót, keringőt, meg ami jött, és
jaj volt annak a fizetett citerásnak, aki e "gyöngyszemeket" nem ismerte.
Várhatta, hogy még egyszer meghívják! Amikor a hatvanas évek közepe táján
megszülettek az első – immár zenekarnak nevezett – citeraegyüttesek,
hamarosan felbukkantak újító kedvű citerások, akik jámbor hittel
megpróbáltak rendet teremteni a túlzott – s éppen ezért már-már káros –
hagyománytisztelettől megbénított állapotban. A legsürgetőbb a viszonylag
egységes játékstílus kialakítása és általános elfogadtatása... lett volna,
– ha a legfelsőbb irányítás nem kezdi a maga szokásos módján segíteni a
szegény citerásokat. Nem volt elég, hogy szinte mindegyikük a saját
megszokott stílusát tartotta követendőnek és egyedül üdvözítőnek, ráadásul
az íróasztalok mögül ezt el is hitették az elavult, száz évvel ezelőtti
játékmód képviselőivel, mondván: ők a hagyomány őrzői – ami egyébként
vitathatatlan és tiszteletre érdemes –, viszont tűzzel- vassal és minősítő
zsűritagokkal harcoltak a hagyomány fejlesztői ellen.

S ekkor robbant a bomba! A citeramozgalomban kezdett "divatba" jönni a
többszólamú játék igénye. Innentől kezdve elszabadult a pokol,
egyre-másra születtek citerakönyvek – mert Citeraiskolának csak nagy
jóindulattal nevezhetjük legtöbbjét – olyan tananyaggal, amitől még egy
profi bokszoló is kiütést kapna, ha megértené. Mindez új, eddig
elhanyagolt kérdést vetett fel: hogyan kell kottát írni citerára? Persze
lehet cifrázni is a kérdést, ha valaki kellőképpen rafinált: attól
mondván, melyik kézről van szó? A bal vagy a jobb kézről-e. Egy kívülálló
számára ez meglehetősen bután hangzik, pedig van benne értelem: ahogy a
hegedűnél – és sok más hangszernél –, a citeránál is alapvetően különbözik
a két kéz munkája. Egyetlen kottaképben – egy ütemen belül – szinte
lehetetlenség mindkét kézre, a dallamra és a pengetésre egyforma érvénnyel
vonatkozó jelzésrendszert tömöríteni – de kell-e egyáltalán? Ez volt az a
pont, ahol kis híján ölre mentek a szerzők.

Nézzük először a bal kezet, vagy másként megközelítve: a hangokat. No ezt
igazán nem nehéz leírni: C, D, E, F... és így tovább.

– Hohó! – pattantak fel a még hozzáértőbbek. – ez igaz lehet a népdal
dallamára, de mi van a kísérőhúrokkal? Hiszen játék közben azok is
megszólalnak!

Milyen igazuk van!

Egy jobbféle citerán mintegy 15-20 húr van összesen. Ezek legtöbbje
ugyanazon hangmagasságra van hangolva: szó*ra. A citerán ez a "G", a
voltaképpeni alaphang. (Azért az idézőjel, mert a húr feszességétől függ,
hogy igazán "G"-e, netán "A", de lehet akár "F" is.). Amikor lenyomjuk az
első "C"-t – vagyis lentről számítva a harmadik érintőközt – és
megpendítjük a húrokat, e "C" hanggal együtt megszólal – ha kell, ha nem –
egy rakásra való "G" hangolású kísérőhúr is, a basszusokkal együtt, amik –
jó esetben – dó, szó, dó hangokat adnak lefelé. Az oldalsó rövid
(népiesen: kölyök) fejek húrjai is belépnek, szintén dó (egyeseknél mi
vagy má), szó, dó emelkedéssel a felsőbb oktávok irányába. Egyszerre, mind
a 15-20 húr! "Hangzavar?..." – kérdezi Illyés Gyula. No, itt megkapná rá a
feleletet!

Mindez meglehetősen bonyolultnak tűnik, holott eddig csak egyetlen
pendítésről, egyetlen "C" hang megzendítéséről volt szó az iméntiekben.

Hát itt van a baj.

Képzeljük el azt a jobb sorsra érdemes zeneszerzőt, akinek nem ezt az
egyetlen hangot, de minden további hang mellé az összes kísérőhúr adott
pillanatban megszólaló valamennyi hangját is le kell(ene) írnia. Hosszabb
lenne a partitúra – maradván a jól bevált Boci, boci tarka példánál –,
mint az egész Bánk bán operáé. Még rágondolni is hátborzongató – hát még
elolvasni és alkalmazni egy ilyen kotta- horrort. Szerencsére akadtak
józanabb elmék, akik szerényen rákérdeztek: miért van szükség a
kísérőhúrok külön jelzésére, hiszen úgyis mindig ugyanazokat a hangokat
adják, akármilyen dallamot is játszunk. Egyszer – a partitúra elején –
leírjuk és kész. Ha ez az összes magyar citerára érvényes – mérettől,
pillanatnyi hangnemétől függetlenül –, szükségtelen újra és újra jelezni
azt, ami elkerülhetetlen, valahányszor a citerát megpendítjük. Az okos
zeneszerzők ezt az aranyigazságot – mi sem természetesebb – villámgyorsan
belátták

Így aztán már nem maradt más megreformálni való, mint a melódia leírása.
Ez bizony nem sok egy mindenáron alkotni akaró elme számára. Azt
hihetnénk, kitört a mennyei béke – pedig csak most indult el az igazi
háború. (Ilyen vicces emberek ezek a citerások? Nem, szó sincs róla:
velünk "viccelődtek" a nálunk okosabbak!)

Valaki kitalálta, hogy használjuk az úgynevezett betűkottát (a szakzsargon
nemes egyszerűséggel csak lókottának nevezi). Nincs vacakolás az öt
vonallal, csupán a ritmusokat kell feltüntetni – nyolcadokat, negyedeket
stb. –, a hangokat ábécés névvel szép sorjában aláírjuk, s melléje külön a
szöveget, szótagolva. Segítsünk szegény, műveletlen népművészeken –
mondják álszent mosollyal. Ha már képtelenek megtanulni a kottaolvasást,
tanulják meg a betűkottát.

Meg is lett a haszna. Ugyanis, mire valaki átrágta magát egy lókottával
leírt népdalcsokron, az soha az életben még egyszer ilyet önként a kezébe
nem vett semmi pénzért, inkább elolvasta kétszer egymás után Marx Tőkéjét
– vagy megtanulta a rendes kottaírás-olvasás alapjait és attól kezdve a
feje se fájt. S ezzel visszajutottunk a témakör elejéig. Feltaláltuk azt,
ami évszázadok óta létezik. Magyarán: nincs olyan citerakotta, amely
lényegesen különbözne egy közönséges kottától. Ha mégis kénytelenek
vagyunk némi különcködésre, az legfeljebb abból áll, hogy a citerára
(általában) "C" alappal írunk. A kotta elejére ki szokás tenni: írott c =
hangzó ? – és a citerát ennek megfelelően hozzáhangolhatjuk a kívánt
hangnemhez. A kísérőhúrok miatt mást, mint C-dúr, c-moll, esetleg G-dúr,
g-moll, nem is írhatunk. Képzeljünk el egy F-dúros nótát, ami alatt
folyamatosan zúgnak a "G" hangolású kísérőhúrok. Iszonyatos! S ugyanez a
helyzet az A-dúrral és sorolhatnánk tovább. Mondjuk ki: A citera kötött
hangnemű hangszer!

Persze azért a citerakottában is lehetséges némi huncutság, ha nem is sok,
és ezzel áttértünk a jobb kézre. A citeránál – mint minden pengetős-húros
hangszer esetében – a pengetésnek döntő szerepe van a dallam és a ritmus
megformálásában. Csak két irányban lehet pengetni: magam felé és magamtól
el (lefelé és felfelé). Balra vagy jobbra nem. A gitárnál is pontosan ez a
helyzet. Tudom, ez most fontoskodásnak, sőt szamárságnak hangzik:
nyilvánvaló, hogy hosszában nem lehet... ezt még a laikus is feléri
ésszel. Igen ám!... Csakhogy némelyik "citeraiskolát" szakember írta, aki
biztos, ami biztos alapon erre a rendkívül fontos szakmai problémára
oldalakat áldozott. Rajzok sokaságával mutatták be, hány féleképpen nem
szabad pengetni. Amit viszont lehet – mivel csak két lehetőség van: oda és
vissza –, azt iparkodtak túlbonyolítani. Az egyik könyvecskében például
körkörös, valamint homorú és domború pengetésről esik szó. Kértem a
szerzőt, mutassa meg, milyen az. Kiderült, fogalma sincs, de jól hangzik.
Szintén egy ilyen szakkönyvben olvastam, hogy citerán nem illik kefélni
(?!). Biztos igaza van – őszintén szólva eddig eszembe se jutott, de még
időben szólt, a csoda se gondolta volna –, mindenesetre engem nagyon
meggyőzött az óvatos szerző. (Arra akart egyébként utalni a kissé félre
sikerült fogalmazással, hogy állandóan keresztbe verve pengetni, citerás
nyelven szólva: kaszálni nem célszerű, mert csúnya hangzást eredményez.
Valóban így van, minden szereplésekor bizonyítja.)

E sorok írója is elkövetett egy szerény füzetet, melynek "Citeraiskola –
kezdőknek" címet adta a bátor kiadó. Egyszerű gyorssegélynek szántuk: amíg
jobb nem születik!... Abban megkíséreltem a pengetés irányának értelmét és
jelentőségét kifejezni a kotta szárra rajzolt nyíllal (lásd
kottapéldánknál: hangjegyek, valamint a pörgetést: hangjegy). Mint később
kiderült, még ez is soknak és feleslegesnek bizonyult, különösen azon
szerzők szerint, akik hűségesen átvették tőlem a saját könyvük
példatárába. Összegezve: citerára ugyanolyan módon kell kottát írni, mint
minden tisztességes hangszerre a világon – kivéve néhány modern
zenedarabot (?), amiben a vízzel teli vödröt hozzávágják a zongora
oldalához, a csellót fújják, és trombitához vonót használnak. Hogy ehhez
milyen kottakép tartozik, fogalmam sincs. Egyszer láttam ilyet, azt
hittem, egy épület tervrajza. Tévedtem: a zenemű címe Anya gyermekével
volt.


- *** -
 <  back  +  reply top  /\ 

Pages: | 1 |

We are not responsible for messages posted here. Any comments suggestions please write us.



Design & Content © 1993 Hungarian Online Resources - HunOR -, formerly known as UMCP Hungarian American Student Association
Fotóink, írásaink és grafikáink szerzôi jogvédelem alatt állnak © 1993 Amerikai Magyar Szôvetség: Magyar Online Forrás