Hazánk államadóssága meghaladja a 11 796 milliárd forintot - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) tájékoztatójából, amely szerint idén 888
milliárd forint kamatot törlesztünk. A kormányváltáskor az adósság 8280 milliárd volt. A költségvetésben november végéig felgyülemlett
1435,1 milliárd forintos hiány százmilliárddal több az idei évre tervezettnél.
Több mint 1200 milliárd forinttal nőtt az idén az államadósság - adja hírül a PM. Az összefoglaló szerint az adósság mértéke immár eléri a
11 796 milliárd forintot, amely azt jelenti, hogy a kormányváltás óta 42 százalékkal növekedett hazánk államadóssága. Az eladósodás
felgyorsulásával párhuzamosan megnövekedtek a kamatfizetési terhek is: az idei év első tizenegy hónapjában csupán adósságszolgálatra 832
milliárd forintot kellett kifizetnie a központi büdzsének.
Az államadósság finanszírozási igénye is megugrott, hiszen a tavalyi kétmilliárd és az idei hárommilliárd eurós finanszírozás után jövőre
már 3,5 milliárd euró (mintegy 865 milliárd forint) összegű kötvénykibocsátásra lesz szüksége hazánknak ahhoz, hogy finanszírozni tudja a
költségvetés hiányát.
A pénzügyi tárca tegnap nyilvánosságra hozta az államháztartás legfrissebb adatait is: eszerint százmilliárd forinttal haladja meg a teljes
idei évre tervezett mértéket a költségvetésben november végéig felgyülemlett hiány, amely jelenleg 1435,1 milliárd forintra rúg. A
deficitadat jelentős romlást mutat a tavalyi mutatókhoz képest, 2003. november végén ugyanis az államháztartás hiánya 1130,9 milliárd
forintot tett ki, tehát a költségvetés idei túlköltekezése több mint 25 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi mértéket.
Katona Tamás, a PM politikai államtitkára tegnap elmondta: a jelenlegi adatok alapján eredményszemléletben 4,5 százalékos lesz az idén a
GDP-arányos deficit, a magán-nyugdíjpénztárakba átutalt összegek nélkül számítva az államháztartás adatait, miközben a gazdaság éves szinten
várhatóan négy százalékkal bővül.
Forrás: MNO
|
|
|