LAJOS SZALAY: A REMEMBRANCE By Charles Phipps
Lajos Szalay was a black and white artist in a world of color. He liked to see life as either one way or the other -- war or peace, sacrifice or redemption, or simply love or hate. He came to America after a long career of pointing this out to various programs of Nazi\'s, Communists, and aging Peronists. Here, he found a strong belief in colorfulness, or at least shades of grayness, but became a spokesman for duality -- in his mind, a uniquely Hungarian characteristic.
His work was confrontational, expressionistic and narrative. It almost always told a story, and that story was the black and whiteness of injustices that couldn\'t be explained in shades of gray, or disguised by the facility of color -- a very American viewpoint.
Szalay died this past April, 1995, at the age of 86, in Miskolc, Hungary, not far from the village of Őrmező where he was born, February 26, 1909. As a boy, he saw his father return in uniform from the Great War to find an artistically talented son with a gift for the acid tongue of language. Art won in the family battle, and he eventually graduated from the Fine Arts Academy in Budapest at age 26. He barely earned a living until making contact with István Farkas, the artist and publisher of Új Idők, as the new World War was about to erupt. He married his life-long partner, Júlia Hering, then also, in 1939.
He spent the war as an illustrator correspondent, and was sent to Paris by the new post-war Hungarian government to do more of the same at the Peace Conference of 1946. Unfortunately, the terror regime of the Soviets and Communists at home meant no return ticket, and Szalay stayed in France until 1948. Hen and Júlia emigrated to Argentina and enjoyed a successful career of teaching and exhibiting for the next 12 years. Their only child, Klára Mária, now known as Claire, was born in 1950 at the height of the popularity surrounding Eva Peron, while he was a professor of graphic art at the University of Tucuman. Az a Hungarian ex-patriot, he published a momentous collection of drawings about the events in Budapest of 1956 and, eventually, left-wing political backlash gave him the idea that it was time to leave, in 1960. The three departed on a ship out of Santiago, Chile, two days before an earthquake and tidal wave devastated the coastline, enjoyed a stopover in Havana, and landed in Boston.
A short time later, after settling in New York City, Szalay became a sought-after illustrator of books and articles but, in the decades of Pop and Minimalist Art, never attained a major gallery exhibition. As he said in 1970, \"Only drawing suits the aesthetic asceticism I demand of myself.\" Perhaps, the ascetic outlook of the poet, as well as his acerbic personality, kept him less than well known by all but the American-Hungarian community.
The pinnacle of his graphic art was probably reached with the publication of Genesis, in 1966, a unique collection of drawings inspired by the first book of the Old Testament, which was reprinted in Budapest, in 1973. The original idea for this creative outpouring came from Dorothy C. Wallace, of Boston, his first patron in America, and eventually came to fruition through the collaborative efforts of Andrew Hamza and many other Hungarian-Americans in the New York area. Although somewhat crudely reproduced, the drawings present a powerful statement of Szalay\'s mastery of line, and the book is now a rare collector\'s item. A dozen or so copies are being made available by his family, on the occasion of this event, for those collectors who may wish to purchase this singular achievement.
Lajos, Júlia and Klárika became American citizens in the mid-1960\'s, and he made his first return visit to the homeland after 21 years, in 1967. With another immersion in Paris, in the early 1970\'s, he returned to New York to produce what many critics believe are the strongest and most powerful works of art in his incredibly prolific artistic life. He produced numerous etchings that he personally pulled as monotypes, although the plates were never produced in editions. Collectors eagerly purchased the large-format drawings that flowed from his pen. Hundreds of drawings returned to Buenos Aires, where he was still famous, by the Argentine shipping magnate, Juan Tunica.
By 1984, he had effectively quit. Even though, a landmark exhibition at the Museum of Fine Arts in Budapest, in 1980, and the presentation of the Magyar Népköztársaság Zászlórendje award, caused his fame in Hungary to increase. Every annual visit brought increasing recognition and financial acknowledgements and, in 1988, he and Juci néni returned for good -- completing a circle for the French, Argentine, American who touched the Hungarian soul.
Szalay\'s art has been written about so much, that we know he would feel pleased to be honored here among his American friends, and that this tribute is as much about what he did as an American as what all Hungarian-Americans have contributed to our society. Today\'s program celebrating the memory of Lajos Szalay and the life of Béla Bartók is entirely fitting. He told William Juhász, in 1962, \"I hear Bartók\'s Hungarian vision with my blood and not with my ears -- I can get lost in it.\"
As we ponder the entrance of Jesus into the World, this Christmas season, perhaps the black and whiteness of Szalay\'s art and the dis-jointed color of Bartók\'s music can remind us of that unique thread of Hungarian spirit that winds its way throughout, not only America but, the Earth. |
 |
SZALAY LAJOS GRAFIKUS
Szathmáry Lajos: Szalay Lajosról
Ha két grafikus neve marad fenn az utókorra a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az SZALAY LAJOS lesz. (Pablo Picasso)
E nyilatkozatot a gyenge jellemű Picasso, aki, a tehetségtől eltekintve, mindenben homlokegyenest ellentéte volt Szalaynak, ügynökei követelésére visszavonta, írja Szathmáry Lajos.
\"Szalay ezzel nem sokat törődött - folytatja Szathmáry -, neki nem sokat ártott, mert ő soha, sehol, semmilyen körülmények között nem alkudott meg művészeti téren, nem adta el magát, nem dobta oda olcsón tehetségét, nem hallgatott ügynökök csábító szirén-szavára, akik hatalmas előleggel kecsegtették, ha csak egy kicsit is rájuk hallgat, ha erotikus témát választ, ha a csók szépsége helyett a párzás izgató akkordjait örökíti meg, ha politikailag egy kicsit jobban eltolódik és ha megengedi, hogy tucatszámra vagy százszámra állítsák elő az eredeti Szalay műveket, melyeket neki éppen csak alá kell írnia. Szalay művész maradt. ... A mechanikailag sokszorosított grafika virágzása idején, amikor grafikusnak lenni tömegtermelést jelentett, Szalay csodálatos módon megmaradt az egyéni lapok, a tusrajzok, ceruzarajzok páratlan és utolérhetetlen mestere, egy nagy magyar tradíció és egy nagy magyar hagyomány huszadik századi őrizője, a rajzoló-toll virtuóza, Paganinije, aki úgy tud játszani egyetlen vonalon, mint Paganini játszott egyetlen húron.
Szalay tintája - ha kell, - úgy fröccsen, mint a vér, szinte vörösen és sűrűn, de ugyanaz a fekete tinta oly gyengéden zöld vagy hamvas búzavirágkék impressziókat tud hagyni a papíron, ha akar, mint amilyent más piktorok száz színből sem tudnak pallettájukon kikeverni.
Látásmódja teljesen egyéni, jobb kifejezés híján úgy hívnám: lényeglátás. ... Anatómiai tudása tökéletes, ismeri az emberi test minden izmát, idegét, a bőr felületek feszülését, vagy lanyhulását, ugyanúgy mint a csontvázszerkezet tökéletes arányait, de mindebből csak annyit rögzít, amit feltétlenül szükségesnek tart. Ez teszi rajzait kötöttformájú költeményekké.
Műveinek témája az emberi lélek. Minden rajza lélekábrázolás. ... Alkotó folyamata hihetetlen pontossággal működik. A választott alanyban: a tusrajzban nincs lehetőség a korrekcióra. Nem lehet az egyszer meghúzott vonalat eltörölni. ... Hihetetlen precizitást, óriási technikai tudást és még nagyobb szellemi zsenialitást igényel ez az ábrázolási módszer. ...
Gazdag alkotó pályafutásának egyik legfőbb alkotása a Genezis című munka, mely Mózes I. könyvéből kiindulva a világ teremtésétől fogva, cselekmény sorozatban ábrázolja az emberiség múltját, küzdelmeit, győzelmét, önmaga és a körülvevő ellenséges világ felett, ugyanúgy mint bizalmát egy felsőbb, megrendíthetetlen, megdönthetetlen, világot kormányzó hatalomban.
Hiába vonatták vissza Picassóval ügynökei a Szalay Lajosról mondottakat, azért hírneve munkái révén hosszú századokra fennmarad, mint a huszadik század legkiválóbb grafikusa.\"
(Szivárvány, 1982. május, Chicago, 68-70. l.) |
|
Szalay Lajos sajátmagáról:
\"Édesapám, Szalay Nándor, huszonharmadik gyermeke volt Szalay Alajos szabadkai csizmadiának. Édesanyám, Sike Karolin tarnabodi (Heves m.) gazda öt gyermekéből az egyik. Édesapámat fiatal vasutas korában kihelyezték Őrmezőre (Zemplén), ott születtem 1909. feb. 26-án, mint három ma is élő testvérből a legidősebb. ... Nagyon nehezen tanultam meg beszélni. Hároméves koromban még csak nyögdécseltem. 1912-ben tagosították Tarnabod határát. A kataszteri mérnök nagyapáméknál lakott. A mérnök megszeretett engem és engedte, hogy mellette az asztalnál rendetlenkedjek. Ha ezt megunta, papírt és ceruzát adott, hogy foglaljam el magam. Abban az időben apám a tüdeje miatt szanatóriumban volt. Nekem nagyon hiányzott. És egyszer csak lerajzoltam egy embert, aki egy biciklivel állt. A bicikli fontos irányító jel volt, mert az egyetlen ember, aki akkor biciklivel Bodon járt, édesapám volt. Így akartam tudomására adni a rokonságnak, hogy nekem az a biciklis ember hiányzik nagyon. Azt a tényt, hogy egy hároméves gyerekből egy parasztcsaládban egy mérnök geometriai rajzainak ihlető szomszédságában ilyen spontán közvetlenséggel figuratív rajz buggyan ki, én egész művészetemre utaló jövendőmondó és meghatározó jelnek látom, ösztönösen jegyeztem el magam a figuratív, üzenethordó rajzolással.
... hamar rájöttek, hogy egyedül hagyhatnak. Így szabadon, nem gyötörten a család fárasztó babusgatásától, szinte eggyé nőttem a bodi határral - nagyapám óriási udvarával, a jószággal, a lovakkal és különösen nagyapáméknak az egész hevesi járásban híres szép négy ökrével, amiket később aki nem dolgozik, ne is egyék alapon én őriztem. Ennek a bukolikus környezetnek a varázsa állandóan bennem maradt. Most is az egyetlen hely, ahol igazán otthon érzem magam, Tarnabod.
A gyerekszoba helyett a gyerekistálló nevelt. A gyerekistálló, aminek dédelgető, képzeletet izgató homályával a kis falusi templomban is találkoztam, a templom a másik nevelőm. Meg nagyanyám, aki szinte kézenfogva járt az Istennel. ... A falu és a templom, persze inkább a falusi templom határozta meg az eszem járását.\"
(Új Írás, 1980. 9. sz., Budapest, 116. l.)
\"Az 1941-ben megjelent könyvemmel elindult egy grafikai szemléletváltás. A lerajzolás helyett a megrajzolást én azért gyötörtem ki magamnak, mert a látvány visszaadása nem tudta kielégíteni azt az igényemet, hogy én valamit szeretnék közölni valakikkel. Úgy éreztem akkor, hogy énnekem ez a közlés nem hivatásom, ez a küldetésem. A hivatásom a rajz és a küldetésem az, hogy közöljek valamit.\"
(Forrás, 1981.1.sz., Kecskemét, 77. l.)
\"46-ban Magyarországon pusztán létezni is óriási akrobatamutatvány volt, amelyben a léleknek és a testnek egyaránt részt kellett vennie... Kimentem én is, de a probléma nem ott van, hogy kimentem, hanem ott, hogy nem jöttem vissza. Az egyik francia kávéházban hátulról felismertem Szalay Sándort, aki a népbírósági tárgyaláson a laikus ügyész volt. Azt mondta: Szervusz, Szalay. A hercegprímásotok vértanú akar lenni, de nem adjuk meg neki ezt a rangot. Mondom a feleségemnek: hát itten most baj van, mert itt most nekimennek a katolikusoknak. Aztán később ezt az időszakot Rákosi-korszaknak nevezték, de akkor én nem azt éreztem, hogy Rákosi-korszak, hanem azt, hogy vak antikatolicizmus következik. Hát ezért nem jöttem haza. ... Körülnéztünk, hogy hova mehetünk. Az egyetlen hely Argentína volt, amely befogadott embereket, de azzal a feltétellel, hogy csak katolikusok mehetnek be. Először előny életemben, hogy katolikus vagyok.
Az 56-os eseményeket a magam lírai formájában megrajzoltam, és kiadták egy füzetben 48 rajzzal. ... Na most Dél-Amerikában, éppen úgy, mint a világ sok más helyén abban az időben, a kulturális élet aktív vezetői kommunisták voltak. ... Igy aztán rögtön nehézzé vált a helyzetem, mihelyt szót emeltem a magyar nép szenvedése mellett. Argentínában tarthatatlanná vált a helyzet, ... Így kerültem az Egyesült Államokba.\"
(Szalay L.: Végtelen a tenyérben, Múzsák, 1987, 16. 19.l.)
\"Az én külföldön eltöltött 34 évem, különösen az amerikai 20 évem, inkább csőd. Igaz ugyan, hogy Picasso engem valóban rangos rajzolónak tartott, igaz az is, hogy lehetőség volt bennem, hogy nemzetközi vonalon is sikeres művész legyek, mert azzal a rajzkészséggel, ami énbennem valóban megvan, külföldön minden kapu megnyílhatott volna előttem. De nem nyílt meg mégsem... Az én világnézetem és rajzaimnak a világnézetemből fakadó természete mindig nehezítette azt, hogy tényleg nemzetközi rangra emelkedhessek. ... a Genezis valóban világhírű munka lehetett volna!\"
(Művészet, 1980, Budapest, 6.l.)
\"Nemrég New Yorkban egy nagy amerikai művész, egy óriási grafikai műhely főnöke, amikor egy kis támasztékot keresve bevittem hozzá, és letettem elé a Genezist, azt kérdezte: \"Ezt maga rajzolta?\" Mondom: én. \"Ön ismer engem, pedig nem vagyok akkora művész, mint ön. Mi az oka annak, hogy én önt, aki ekkora művész, nem ismerem? Nem tudok utánajárni, de nem merek önnel foglalkozni, mert lehet, hogy a háta mögött van valami, ami engem esetleg idegesítene, vagy valami bajt okozna.\" Ezt mondta. Mert az én művészetem vallásos jellegű, s ez nem megy ma Amerikában... Lehetetlen megérteni, hogy miért nem lett semmi sikere. Úgy Picassón kívül nem tudott rajzolni senki, mint ahogy én azt a könyvet megrajzoltam... Az tart életben, hogy Szalay Lajos a saját maga végtelenjével még jóban van...\"
(Szalay: Végtelen a tenyérben, Múzsák, 1987. 19.l.)
A magyar szöveget Kerkay Emese állította össze. |
|
Szalay Lajos: Ómagyar Mária-siralom
A legrégibb ismert magyar vers
1250-1310 között keletkezett
Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedik,
Búol oszuk, epedek.
Választ világumtuul -
Zsidou, fiodumtuul,
Ézes ürümemtüül.
Ó én ézes urodum,
Eggyen igy fiodum!
Sirou anyát teküncsed,
Búabeleül kinyuhhad!
Szemem künyüel árad,
Én junhom buol fárad.
Te vérüd hullottya
Én junhum olélottya.
Világ világa,
Virágnak virága!
Keserüen kinzatul,
Vos szegekkel veretül.
Uh nekem, én fiom,
Ézes mézüül!
Szegényül (szégyenül?)
szépségüd,
Vírüd hioll vizeül.
Sirolmom, fuhászatum -
Tertetik kiül
Én junhumnok bel bua,
Ki sumha nim hiül.
Végy halál engümet,
Eggyedüm íllyen,
Maraggyun urodum,
Kit világ féllyen!
Ó igoz Simeonnok
Bezzeg szovo ére;
Én érzem ez bútürűt,
Kit níha egíre.
Tüüled válnum (?),
De nüm valállal,
Hul igy kinzassál,
Fiom, halállal.
Zsidou, mit tész,
Türvéntelen,
Fiom mert hol
Biüntelen.
Fugva, husztuzva,
Üklelve, ketve
Ülüd.
Kegyüggyetük fiomnok,
Ne légy kegyülm
mogomnok,
Ovogy halál kináal,
Anyát ézes fiáal
Egyembelű üllyétük! |
|
AHEA
