AHFC HIR HAL: Folklor Needlework HAL: 1956 Himzés Magyar népélet
   AH Museum (AHM)

> The Treaty of Trianon
> 1848
> Gábor Áron
> Argentinai magyar emigráció
> Budapest Exit
> Szent Korona - Holy Crown
> Erdély 1940
> Erdélyünk és honvédségünk
> Erdély 1942
> 1956 humora
> 1956: grafikák - Drawings
> Camus: A magyarok vére
> Hungarian Immigration into Passaic, NJ
> 1956 Chronology
> Déli harangszó 1456
> Trianoni béketárgyalások
> Hunyadi János 1456
> Megbélyegzettek
> Trianon 1920
> Feszty körkép - Panoráma
> Feszty: Képek - Pictures

Néprajz - Folklore
> Csángómagyar - Csangos
> Kopjafák - Grave Posts
> Hungarian Embroidery
> Himzés
> Pictures - Képek
> Néptánc - Hungarian Folkdance US
> Hungarian Folk Dances
> Magyar Dress - Viselet
> Hangszerek - Instruments
> Whizzer - Búgattyú
> Cymbalom - Cimbalom
> Zither - Citera
> Drum - Dob
> Trump - Doromb
> Bagpipe - Duda
> Flute - Furulya
> Violin - Hegedű
> Hit Gardon - Gardon
> Stalk Violin - Kóróhegedű
> Reed Violin - Nádihegedű
> Rattle - Kereplő
> Jughorn - Köcsögduda
> Horn - Kürt, Pásztorkülök
> Pipe - Sípok
> Shawm - Tárogató
> Hurdy-Gurdy - Tekerő
> Shawm - Töröksíp
> Shepherds Pipe - Tilinkó
> Lyre - Koboz
> Pictures - Képek
> Húsvét - Easter
> Hímestojás - Easter Eggs
> Húsvétköszöntő
> Designs - Minták
> Képek - Pictures
> Szokások - Customes
> Szólás - Phrase
> Húsvét Székelyföldön
> Folkart of Kalotaszeg népművészete
> Magyar Naív Művészet - Folk Painting & Sculpture
> MŰVÉSZEK
> Mézesbáb - Honey Cake
> Busójárás
> Tarján Gábor
> Halasi csipke
> Részlet képek - Close ups
> Magyar Csipke
> Magyar népélet

> Csángó
> Délvidék - Voivodina
> Dunántúl - Transdanubia
> Felvidék - Upper Highlands
> Kalocsa - Great Plain
> Kalotaszeg - Transylvania
> Ködmön
> Matyóföld - Matyó Region
> Mezőség - Transylvania
> Ormánság - Transdanubia
> Őrség - Burgenland
> Palócföld - Palóc Region
> Pest környéke - Pest Region
> Rábaköz - Transdanubia
> Sárköz - Transdanubia
> Sióagárd - Transdanubia
> Suba - Guba
> Székelyföld - Transylvania
> Szilágyság - Transylvania
> Szűr
> Torockó - Transylvania

Képzőművészek - Artists
> domjanart.hu
> Domján József
> Domján Studio
> Domján Evelyn
> Doby Jenö
> HAYNAL Rudolf
> Sebek Miklós
> Sinkó Veronika
> Fery Antal
> Szalay Lajos
> Vén Zoltán
> Gyirászi Mihály
> Németh Nándor
> Petry Béla Albert
> Wass Albert írása
> Dr. Braganca about Petry
> Árpádházi Szentek

Fényképészek - Photographers
> Plohn József
> Kása Béla

Zenészek - Musicians
> Rózsa Miklós
> Salánki Hédi
> Fornwald László
> Kodály Zoltán
> Bartók Béla

Életrajzok - Biographies
> APOR Vilmos
> Rózsahegyi Kálmán
> Sztanó Hédi
> dr. Lippóczy Miklós
> Sík Sándor
> Kosztolányi Dezső
> Gróf Széchenyi István
> Mondások

Magyar Feltalálók, Tudósok - Inventors, Scientists
> Magyar Feltalálók-Inventors1
> Magyar Feltalálók-Inventors2
> Híres Magyarok - Famous Hungarians
> Hungarian Inventions - Magyar találmányok

Vallás - Religion
> Húsvét - Easter in Hungary
> ADVENT
> Ómagyar Mária-siralom

Vegyes - Miscellaneous
> Egy gyermek - két nyelv
> Wittner Mária Beszéde
> Passaici magyar iskola
> Cserkészet

   HALists/MAListák

Topics - Témakörök

E-mail Address:
Real name:
go
   Address

80 Third Street
Passaic, New Jersey
2nd Fl. Reid Memorial Libr.
PH: (973) 473-0013
PH: (201) 836-4869

mailing address:
Hungarian Museum
P.O. Box 2049
Passaic, NJ 07055

AHM Logo
AHM Logo



2017 December 17 (Vasárnap) - Lázár, Olimpia névnapja Search for:

TRIANON: Mi történt a kulisszák mögött

Trianon fáklya
Trianon fáklya

"A számum fojtó és gyilkoló szele viharzott keresztül Magyarországon. Négy sarkán a vész és pusztítás elemei egybefonódtak. A tűz döbbenetes erővel hatolt előre az ország szíve felé. A gyűrű egyre szorítóbb, egyre kisebb lett. A terebélyes tölgyből csonk lett. A szivárvány színei egfakultak. A csonka, béna törzs fölött a pusztító tűz lángbetűkké merevedett. Robbanó lánggal vakított a magyar éjszakában a hét betű: - TRIANON."
péchújfalusi Péchy Szabolcs, 1930


Magyarország ellen az egyik vád Trianonban az volt, hogy mi idéztük elő az első világháború kitörését. Ezért háborús bánösnek nyilvánítottak, és mint ilyet, súlyosan büntettek. Ugyanakkor a trianoni határozathozatal közvetlen körülményei a kulisszák mögött végbement események - szalonokban és szállodaszobák mélyén... - a nyilvánosság előtt rejtve voltak. Titkos egyezmények, politikai határozatok jöhettek létre. A félrevezetett, befolyásolt, megvesztegetett, tudatlan politikusok, akiket a pánszlávizmus maga mellé állított, létrehozhattak bármilyen igazságtalan döntést. A félrevezetett tömegek még támogatták is javaslataikat. Ez volt a valóság, nemcsak a francia nép körében, hanem Európa szerte. Ha általánosan ismert lett volna az az adathalmaz, amely a cári Oroszország megszűnése után a cári levéltárból napfényre került, a trianoni döntés soha sem valósul meg.

Henri Pozzi (1879-1946) francia közíró, az első világháború előtt és alatt a Le Temps munkatársa és az Agence des Balkans szerkesztője, Clemenceau és a francia kormány szolgálatában dolgozott 25 éven át a párizsi román követségen. Két éven keresztül minden jegyzék, okirat, tanácskozás az ő jelenlétében történt. Tíz éven át az Agence de Balkans híradási ügynökség minden anyaga az ő kezén ment át. Francia politikus és diplomata, akinek minden titkos határozatról tudomása volt. Tanulmányozta Oroszország szerepét az első világháború előkészítésében. Munkája, mondanivalója hiteles, mert Pozzi - kormánya képviseletében - személyesen is részt vett a trianoni tárgyalásokon. Rövidesen rájött a csalásra, és volt bátorsága kinyilvánítani, hogy az "Egyesülés vagy halál" pánszláv (szerb) titkos szervezet - amely a szarajevói merényletet elrendelte - célkitázéseit a belgrádi orosz nagykövet, báró Hartwig támogatta. Az igazságnak igaz szószólója volt, még akkor is, amikor a rácok vérdíjat tűztek a fejére. Pozzit nem lehet német, osztrák vagy magyar szimpatizánsnak kijelenteni; írásának minden mondata elárulja francia hazafiságát és elfogulatlanságát.

"A pánszláv területszerzés, mint a cári Oroszország terve, ismeretlen volt a francia nép és annak kormánya előtt. 1892. augusztus 8-án írták alá az első orosz-francia katonai egyezményt. Ez lényeges előrehaladásnak számított az oroszok részéről, mert alkalmat adott a német befolyás ellensúlyozására, és a titkos pánszláv eszme terjesztésére, melynek a célja a Kárpát-medence, az Égei tenger és a Földközi tenger népeinek bekebelezése. Franciaországnak szintén nagy elvárásai voltak az egyezménytől. Franciaországnak húsz éven keresztül, három alkalommal, 1905, 1908 és 1912-13-ban, sikerült megakadályoznia, hogy Oroszország Ausztriát megtámadja. 1913-ban, Sazonov, a cári Oroszország külügyminisztere, táviratot küldött a franciáknak: "Az orosz kormány már eleve elutasít minden békéltető kísérletet Bécs és Belgrád között". A balkáni háború idején, amikor Ausztria elfoglalta Bosznia-Hercegovina területét, az orosz pánszlávisták még nem voltak készek a támadásra. Készülődtek és várták a megfelelő időt. A pánszlávistáknak 1914-ben Gavrilo Princip cselekedete volt a jel a támadásra. Amikor az oroszok Ausztria ellen a szerbek támogatására siettek, a franciák és talán az egész akkori világ úgy tekintette ezt az orosz beavatkozást, mint egy lovagias cselekményt.

1892-es orosz-francia egyezmény kiemelte, hogy háború esetében az oroszok teljes katonai erejükkel a németek ellen vonulnak, és kihangsúlyozta, hogy Oroszország Ausztria ellen nem támad... Ezt az egyezményt tíz éven át minden évben felújították. Az oroszok megtörték ezt a szerződést, amikor Ausztria ellen támadtak teljes erővel és nem Németország ellen. Raymond Poincare, francia miniszterelnök nyomást gyakorolt az oroszokra, hogy a németeket támadják Ausztria helyett, de eredménytelen volt a próbálkozása, mert az oroszok a Duna-medence meghódítását tázték ki célul. Sazonov válasza Poincarenek: "...mihelyt megsemmisítették a galiciai-osztrák haderőt, teljes erejükkel Németország ellen fordulnak".

Az orosz kormány vakmerő hazugsággal próbálta takargatni Monarchia ellenes politikáját, a Romániával kapcsolatos tárgyalásokat és a titkos pánszlávista mozgolódást. Amikor Franciaország megpróbált külön békeegyezményt kötni a Monarchiával 1914-ben, Sazonov közbelépett: "Nem! - mondotta. - Szó sem lehet különbékéről! Semmi áron sem... Soha! Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és meg kell semmisíteni..." (Pozzi 16)



Poincare írja: "Miklós nagyherceg kiáltványt adott ki, amelyben felhívja a Monarchia népeit, hogy rázzák le a Habsburg-igát, és valósítsák meg végre nemzeti törekvéseiket. Ugyanebben a szellemben azt tanácsolja az orosz kormány Romániának, hogy foglalja el Erdélyt, - Bukovina megszállásához pedig orosz csapatok segítségét ajánlja fel..." (Pozzi 17)

1917. januárjában "Az orosz kormány arról értesítette a francia kormányt, hogy a minden fronton győzedelmes Németország különbéke-ajánlatot terjesztett eléje, amelyben olyan előnyöket biztosított Oroszországnak Közép-Európában, a Balkánon és a Keleten, hogy a cár valamint polgári és katonai tanácsadói azt mindenképpen elfogadni kénytelenek" (Pozzi 18). Amikor Clemenceau tudomást szerzett a titkos távirat szövegéről, és így meggyőződött arról, hogy Oroszország átállt az ellenség oldalára, így kiáltott fel: "Csapdába kerültünk! Senkinek sem szabad róla beszélni. Az országnak mit sem szabad a dologról megtudnia" (Pozzi 18). Az országban valóban senki sem tudott meg semmit... "Sazonov a német ajánlat ismertetésével egyidejűleg tudatta az alku feltételeit Franciaországgal. Kijelentette, hogy Oroszország hajlandó a szövetségesek oldalán tovább folytatni a háborút - sőt győzelem esetén beleegyezik Elzász-Lotaringia visszacsatolásába és a Rajna bal partjának megszállásába, beleértve Koblenzet, Mainzot és a Pfalzvidéket - kiköti azonban az alábbi feltételeket: Franciaország kötelezi magát arra, hogy a béketárgyalásokon - még az angol és az olasz szövetségesek akarata ellenére is - biztosítja Oroszországnak a Magyarországhoz tartozó Ruténföldet, az osztrák Galiciát, Konstantinápolyt és a tengerszorosokat, Örményországot, Kisázsiát és a Szentföldet. E feltételek elfogadása - a többi szövetségessel szemben - az árulással volt egyértelmű, és az orosz egyeduralmat szabadította rá Európára. Bizonyosra volt vehető, hogy ha majd Oroszország - Franciaországgal együttesen - bejelenti ezeket a feltételeket a békekonferenciának, elkerülhetetlenné teszi újabb európai háború kirobbanását." (Pozzi 19)

Éles vita után a franciák elfogadták az orosz javaslatot. A választ Philippe Berthelot szövegezte meg. Ugyanakkor Paleologue, az oroszországi francia követ ellenezte a válaszadást; "Franciaország - sürgönyözte Paleologue - nem hódító háborút visel, hanem felszabadító háborút, amely a jog és az igazság nevében fogott fegyvert... Angol és olasz szövetségesünk sohasem fog beleegyezni abba, hogy az orosz hatalom a Földközi-tengerig és a Szuezi csatornáig terjedjen." (Pozzi 20)

Franciaország eleget tett az orosz feltételnek, így Oroszország elállt szövetségesének hátbatámadásától. Oroszország és Szerbia jó bűntársaknak bizonyultak. Báró Hartwig, az orosz belgrádi nagykövet annyira elmerült a pánszlávizmus hirdetésében, hogy kis híjján személyes szerepet vállalt a szarajevói merénylet előkészítésében. Henri Pozzi írja: "A cári Oroszország teljes erejéből támogatta Szerbiát, amit eltitkolt a franciák előtt, nehogy emiatt felmondják a szövetséget. A francia kormány állandóan tudatta Oroszországgal, hogy nem támogatja az osztrákok elleni orosz agressziót" (Pozzi 206).

A Monarchia felosztásának orosz tervét titokban kellett tartani, mivel tudták, ha ez kitudódik, a francia segítség elmarad. Az orosz és francia szövetség csak akkor jön létre, ha Németország megtámadja Oroszországot. Az orosz politikusok jól palástolták tervüket, hogyan vonják be saját oldalukon Franciaországot a háborúba, az egyetlen út: a franciák tudta nélküli titkos mozgósítás. Abban biztosak voltak, amikor ők mozgósítanak, Németország hasonlóképpen cselekszik. A francia történészek szerint Oroszország csak július 30-a után, a Monarchia mozgósítása után rendelte el a mozgósítást. A valóság az, hogy az oroszok már július 24-én elrendelték a balti és a fekete-tengeri flotta mozgósítását. Ez azt jelenti, hogy Oroszország kiprovokálta Németország mozgósítását, amely a franciákat hozta mozgásba (Pozzi 25).

Egyes történészek megpróbálták tisztára mosni az oroszokat, mondva, hogy azért tették ezt, hogy megelőzzenek egy esetleges osztrák támadást. Ez a "magyarázat" nagyon következetlen: egy hajó flotta hogyan tudna ellensúlyozni egy Kárpát-medencei, tehát szárazföldi osztrák támadást? ... Az oroszok július 28-át ismerik el a mozgósítás hivatalos dátumaként, azonban ez már 24-én megtörtént. E tényt eltitkolták a francia nép és a történészek elől. Láthatjuk, az orosz mozgósítás négy nappal előzte meg az osztrák hadüzenetet, és öt nappal az osztrák mozgósítást. (Pozzi 26) Németország július 25-én már tudott az orosz mozgósításról... Nem vitás, a július 24-i mozgósítás, Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolása Szarajevóban a rác bandita Gavrilo Princip által, a szerbek monarchia-ellenes mozgósítása orosz uszításra történt, ezért a háború beindításának vádja csak is Oroszországot terheli. (Pozzi 27) Oknyomozó történészek előtt ismert és tudott tény, hogy a pánszlávista cári Oroszország felelős a háború előkészítéséért és beindításáért.

* * *

A tárgyalásokat az angolok és az olaszok vették a legkomolyabban. Majdnem sikerült nekik a csehek, horvátok és a szerbek céljait keresztezni. A kisantant államok vezetői isteni áldásnak vették, amikor Smuts tábornok, Lord Belfour, Sonnino és Nitti távol voltak a tárgyalásról. Azok a politikusok, akik az előadók követeléseit túl vakmerőnek tekintették, bővebb magyarázatot kértek, de az értekezlet vezetői a magyarázatokat elnapolták... Két évvel később, amikor Magyarország népszavazást követelt a Felvidéken, a követelést egyszerűen visszautasították, mert Tardieu biztos volt a számára nem kívánatos eredményben. Tardieu emlékirataiban ezt jegyezte fel: "Választanunk kellett a népszavazás vagy Csehszlovákia megteremtése között."

"A határozati bizottság jelentése olyan hosszú volt, hogy heteket vagy még hosszabb időt is igénybe vett volna áttanulmányozása, akkor amikor a delegáció csak pár órát kapott az átolvasásra. Lansinget ez a körülmény nagyon felháborította. Hogy lehetséges ez, amikor egy közönséges bűnügyi tárgyalás hónapokat vesz igénybe, ugyanakkor itt, amikor milliók sorsa, boldogulása, élete, egy ezeréves keresztény, jól szervezett békés ország sorsa fölött döntenek, csak órákat adnak a benyújtott "bizonyítékok" tanulmányozására, majd a döntésre?... Hogyan lehet új műállamokat nem természetes határokkal, ilyen rövid időn belül létrehozni?... Hogyan lehet az ilyen határok biztosítását ennyi idő alatt kitárgyalni? Hogyan lehet az e területek kevert lakosságát érintő emberi alapjogok kérdéseit elrendezni ennyi idő alatt?... Ez mindenképpen meggondolatlan, mérhetetlenül felületes és helytelen határozat volt. Magyarországot e tények miatt megilleti a határok felülvizsgálata! A fő- és albizottságokban ugyanazok a személyek szónokoltak újból és újból, előadva az előírt és betanult szöveget. A hatalom illetékesei kérdéseket tettek fel a látszat kedvéért, de végül is mindig elfogadták a Tardieu támogatását élvező előadók javaslatait. Csak egy komoly vita keletkezett az oláhok és a rácok között, a Bánság hova ítélése körül. Nem tudtak megegyezni, ezért Clemenceau elrendelte itt a népszavazást. Másnapra - érdekes módon - mind a hárman, Bratianu, Veznics és Trumbics megegyeztek, mert féltek a népszavazás kimenetelétől. Tudták, hogy Bánát lakossága ekkor még kétharmad részben magyar vagy elnémetesedett magyar volt, ezért nem volt vitás a népszavazás kimenetele. Azzal, hogy Clemenceau visszavonta rendeletét, és végül mégsem adta meg a szabad választást, mélyen megsértette az igazságot és a magyar népet" (Pozzi 220-221).

"Lansing szerint a viták csak formaságok voltak. Minden csak szemfényvesztés volt. A tárgyalások jegyzőkönyvei nem mondanak semmit, mert a fontos dolgokat kihagyták belőle. A valóságot az egynéhány tárgyilagos képviselőtől tudhatjuk meg. Egyszer majd eljön az idő, hogy az angol, belga, amerikai, olasz, japán gyorsírók jegyzeteit elolvassák, majd ezek feltárják a valóságot, és akkor a világ majd eltűnődik, hogyan volt lehetséges az igazságot ilyen mértékben figyelmen kívül hagyni. Akkor majd a világ népei megtudják, hogy azok a háborús bűnösök, akik az első világháború után megalkották a Békeszerződést" - mondja Pozzi.

Trianonban téves adatok és hamis bizonyítékok alapján határoztak. Pozzit idézve:

"Benes indítványára a csehek 1919. február 5-én bejelentették igényüket a tiszta magyar lakosságú Kassára, azzal az indoklással, hogy az cseh város. Lord Belfour, akit magyar barátai idejekorán tájékoztattak a helyzetről, szót emelt a magyarok érdekében, és meggyőző érveivel nagy hatást gyakorolt a meghatalmazottakra, sőt magára Clemenceau-ra is. Lord Balfour közbenjárására elhatározták, hogy semleges szakértő bizottságot küldenek Kassára Benes bizonyítékainak felülvizsgálatára. Benes ügyes játékoshoz méltón azonnal csatlakozott e határozathoz. Kijelölték a szakértőket. House ezredes újabb cselfogása következtében két amerikait választottak: Kamev Robert-et és Karmezin Eduard-ot. A cseh megszállás alatt álló Kassán Sekác megyefőnök fogadta őket. Kíséretüket Hanzalik cseh rendőr látta el. A két amerikai tulajdonképpen cseh volt. Egyik két évvel korábban, a másik nyolc hónappal azelőtt szerezte meg az amerikai állampolgárságot! De természetesen erről senki sem beszélt Trianonban! Mindkét "szakértő" Benes gyerekkori barátja volt! Kassai küldetésük történetét maga Hanzalik adta elő a pozsonyi törvényszéken, 1929. októberében a Tuka-féle hazaárulási per tárgyalása alkalmából, amelyben terhelő tanúként szerepelt. A hallgatóság hangos nevetése közben Hanzalik terjengősen részletezte, miként indultak tüntetően a "szakértők" ellenőrző útjukra, hogy a legelső korcsmába betérve egy hétig mulassanak ott a konferencia költségére. A jegyzőkönyvet, amelyben igazolták Benes állításainak helyességét, Hanzalik közreműködésével szerkesztették a Schalk-szálloda egyik szobájában. E jegyzőkönyv alapján - amelyet komoly bizonyítékként őriznek a békekonferencia levéltárában - több mint százezer magyar sorsa felett döntöttek, és minden további vizsgálat mellőzésével, Csehszlovákiához csatolták a színtiszta magyar várost (Pozzi 266-267)".

Az értekezlet döntött Magyarország határkérdésében. 1919. december 2-án Benes így nyilatkozott: "Semmiféle módosításnak nincs többé helye ezen állam (Magyarország) javára". 1920. január 15-én a Szövetségesek papírra vetették a végleges békefeltételek szövegét, melyet kormányuknak minden változtatás nélkül kellett elfogadni. Nem elfogadás esetén a megmaradt ország megszállásával, a beteg- és sebesült-segély, valamint a gyermekeknek szánt élelem-segítség megvonásával fenyegettek. Magyarország számára nincs könyörület - jelentette ki Tardieu azon a napon, amelyen elfoglalta a bizottság elnöki székét. "Izwolszky és Sazonov barátja - akiknek megbocsájtották, hogy egykor osztrák érdekeket szolgáltak - megtartotta szavát azután is, hogy Beneshez és a szerbekhez pártolt. Nemhiába állott éveken át a szláv érdekek és a szlávsággal szövetséges Románia zsoldjában. Vak gyűlölete jóvátehetetlen következményekkel járt.

Trumbics, akit Wickham Steed és Seton Watson jelölt ki Jugoszlávia megalapítására, maga bizonyítja a demokratikus, emberséges, türelmes magyar politikát. Trumbics mondta Pozzinak: "Először is követelem, hogy a szerb kormány a jugoszláv közigazgatási autonómia sérthetetlenségét garantálja, s így a jövendő Nagy Szerbiában is megmaradjon a jugoszlávok mindazon joga és privilégiuma, amelyet a magyar uralom alatt élveztek" (Pozzi 231).

1917. július 27-én, a Korfu-i Egyezmény alapján, Jugoszlávia megkapta létjogosultságát, ugyanitt állítólag a délszláv kisebbségek kijelentették csatlakozási szándékukat Szerbiához. Szemenszedett hazugság és egyike a háború legnagyobb szédelgéseinek, írja Pozzi (232).



Pozzi a hivatalosok és a történészek figyelmébe hozza, hogy nem az állítólag elnyomott dél-szláv kisebbségek vezetői tárgyalták ezt a csatlakozási szándékot, hanem három magánember. Wickham Steed, a Times politikai vezetője, Seton Watson, a londoni szláv propaganda végrehajtó bizottságának megbízottja, és Dr. Trumbics, Zára, dalmát város volt polgármestere. (Pozzi 228). Ezt az egyezményt Jugoszlávia részéről Trumbics, szerbek részéről pedig Pasics írta alá. 1932. július 4-én Pozzi Zágrábban beszélt Trumbiccsal, és megkérte őt mondja el korfui szerepét. Trumbics nyilatkozott, s miután a pánszlávisták tudomást szereztek erről a vallomásról, letartóztatták, hamisan államellenességgel vádolták, és Mitrovican bebörtönözték a hetvenéves Trumbicsot. Csak minden másnap adtak neki enni, talpait naponta bottal verték, nemi szerveit megkínozták (Pozzi 228). Seton Watson, 1923-ban tárgyalja a Korfui Egyezményt a Review of Reviews-ban: Az "elnyomott nemzetiségeket" egynéhány tucat horvát, szlovén, illír és szerb emigráns képviselte. Ezekhez csatlakozott egy maroknyi - olasz fogságba esett - cseh katona. Kész komikum!

Masaryk nem játszott olyan nagy szerepet az értekezleten, mint Tardieu, Ionescu, Benes vagy Bratianu, de közvetve ő volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a Békediktátumra. Pozzi szerint Benes nagy tekintéllyel bírt, kegyetlenül nagyravágyó volt, és sugárzott belőle az erős akarat. Sazonovhoz lehetne őt hasonlítani, aki kitűnően dolgozott az orosz pánszláv eszmékért (Pozzi 234).

Wilson elnök, elvei ellenére, visszavonta a népszavazás lehetőségét, ezzel okozta a második világháborút, a megszámlálhatatlan igazságtalanság elkövetését, milliók szenvedését idézte elő e döntés. Smuts tábornok igyekezett az elnök elhatározását megváltoztatni. Feltette a kérdést, miért nem alkalmazhatják a népszavazást Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Szlovéniában ugyanúgy, mint azt tették Schleswig-Holstein, Szilézia, Posenban és a Saar-vidéken. A japán, lengyel és angol képviselők támogatták Smuts tábornok kérését. E követelő csoporthoz csatlakozott még Nitti, az olasz képviselő is. Kifogásolta, hogy a szerbek, csehek, románok ilyen hatalmas területeket kapnak nagyszámú másfajta néppel, minden népi döntés nélkül.

Számunkra mindebből a legelszomorítóbb az, hogy a cseh légió "hősi tetteiről" szóló hazug meséknek sikerült befolyásolniuk a Szövetséges Hatalmakat. A csehek, mint egyenrangú tárgyalófelek vehettek részt a háború utáni Békaparancs kialakításában. Az értekezletet az elvakult gyűlölet uralta. A csehek vágya új terület megszerzésére határtalan volt. Abban hittek, hogy a vesztesek soha sem heverik ki megcsonkításukat, sosem élednek fel, ezért nem kell tartaniuk a területek visszakövetelésétől. Határtalan telhetetlenségükben nem elégelték meg a Felvidék elcsatolását, Kárpátalját is magukénak követelték. A brest-litovski német-orosz békeszerződésen megállapodtak, hogy Oroszország sohasem léphet be a Kárpát-medencébe. Szerencsétlenségünkre huszonöt év múlva ez mégis megtörtént. 1919-ben a Szövetséges Hatalmak megállapodtak, hogy Kárpátalja autonómiát kapjon, s ezt az egyezményt St. Germain-ban a csehek elfogadták.

A trianoni határok kijelölésénél a stratégiai és közlekedési szempontokat vették figyelembe az utód-államok szemszögéből, de hogy ezt elérhessék, meg kellett győzniük a Nagy Hatalmakat. Ennek érdekében mindennemű propagandát latba vetettek. A németek az 1930-as években hozzájutottak e dokumentumokhoz, és kiadták francia és német nyelveken. Megrázó ferdítéseket tárnak fel ezen iratok. Benes később beismerte, hogy "egynéhány" közülük ferdített, de a kiadót okolta mindezért. Kijelentette, hogy ezek a hibák nem befolyásolták a trianoni döntéseket.

A béketárgyalás amerikai meghatalmazottja, Archibald Céry Collidge professzor, akinek a legnagyobb politikai és történelmi ismerete volt Közép-Európáról, jelentette mindezt 1919. január 19-én Woodrow Wilson elnöknek, javasolva Magyarország gazdasági egységének megtartását, ellenezve Erdély elszakítását. Kihangsúlyozta, hogy ha az idegen megszállás kiterjedése a jövő új határait jelentené, több mint három és háromnegyed millió magyar honpolgár idegen uralom alá kerülne. "Egy ezer éves egységes országra erőszakolni, elfogadtatni ilyen elrendeződést, mint véglegest, a jövőt gyűlöletre, harcra és viszályra kárhoztatná, valószínűsítené egy katonai jellegű konfrontáció létrejöttét belátható időn belül". Javaslatát a konferencia nem fogadta el. 1920-ban létrehozták a műállamokat, valamint a Kisantantot. Csehszlovákiát nem népakaratra támaszkodó döntés alapján, hanem a Monarchia ellenséges népeinek akaratából hozták létre. Ez csak azért volt lehetséges, mert a Nagyhatalmak ismerete e területre vonatkozóan nagyon hiányos volt. Benes hol Csehszlovákia megalakulásának szükségességéről, hol Európa biztonságáról papolt. Követelte Kassa, Csallóköz, Pozsony megszerzését, hogy "megvédhesse Európát". A Ronyva patakot hajózható folyóként tüntette fel. A tárgyalók simán "bevették" azt a hazugságot is, hogy létezik egy szlovák határ. Hol és mikor volt korábban "szlovák állam" határokkal? Soha, sehol! E nem létező szlovák területnek Benes nevet is adott, "Szlovenszkónak" hívta. Amikor a francia ezredes, Vix felkérte kormányunkat, hogy hagyják el "Szlovenszkó területét", a kérést egyszerűen nem lehetett végrehajtani, mert sohasem volt szlovenszkói határ.

Benes fabrikált egy másik jól hangzó szólamot is, amely szintén befolyásolta a határmegjelelő bizottság döntését. Magyarországot az orosz kommunizmus ugródeszkájának bélyegezte, és azzal vádolta, hogy léte fenyegeti Európa biztonságát.

1918. november 3-án a tűzszünetet aláírta Weber tábornok a Monarchia, és Diaz tábornok a Szövetségesek oldaláról, s ez Magyarország részéről a háború befejezését jelentette. Mialatt Károlyi Mihály és küldöttsége Belgrádba utazott további megbeszélésre, Franchet d'Esperey tábornokkal, a szerb hadsereg megszállta a magyar Szerémséget; november 8-án pedig a cseh katonaság számos felvidéki magyar várost foglalt el. Ez annak ellenére történt, hogy mindkét fél, a cseh és a szerb is aláírta a tűzszünetet. A feltétel, melyet a Belgrádi Egyezmény Magyarországnak előírt, olyan méltánytalan volt, hogy Károlyi az egyezményt csak kényszer alatt írta alá november 13-án. A románok a tárgyaláson csak az időt húzták, hogy meggyőzhessék az Erdélyben élő oláhokat a román királysággal való egyesülésről. A románok egy egyezményben megállapodtak a kolozsvári román katonai parancsnokkal, hogy a román nemzeti őrséggel közösen, rendszeres villongásokat idézzenek elő Erdély területén az oláh nép és a magyar lakosság között. Így teremtve alapot arra, hogy az oláhok "békefenntartóként" bejöhessenek olyan területre, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk. December 17-én megkapták az Antant-tól az engedélyt, hogy a demarkációs vonaltól észak felé átléphessék a határt. A Károlyi kormány tiltakozott, és magyarázatot kért a román szerződéstörésre. Felelet helyett december 23-án Philippe Berthelot tábornok, a francia had parancsnoka kijelentette, hogy ő adott parancsot a román hadseregnek a demarkációs vonal átlépésére. (Raffay, 64)

A román-magyar vitában az oláhok azzal érveltek, hogy nem törték meg a tűzszünetet, mivel, mi azt nem velük, hanem az Antant hatalmakkal kötöttük. Ugyanakkor, Erdély elfoglalásakor az Antant egyik hadseregének kiáltották ki magukat. Amikor Károlyi 1918. november 8-án tűzszünetet kötött az Antant-al, ezt ők nem ismerték el, pedig ekkor ők is a Kisantantba tartoztak.

1918. december 1-én Gyulafehérvárott, a Román Nemzetgyűlésen, az erdélyi románok vezérei kinyilvánították óhajukat, hogy egyesülni kívánnak a román királysággal. December 13-án e határozatot megismételte a kormányzótanács (Consiliul Dirigent). Nemzetközi jog szerint törvénytelen határozat volt, írja Raffay: "... hiszen a nemzetközi békekonferencia még össze sem ült, nemhogy döntött volna" (Raffay, 71). E gyulafehérvári gyűlésen hozzávetőlegesen 100 000 erdélyi oláh vett részt, a terület többi lakosai, a magyarok és a szászok nem vehettek részt e gyűlésen. Ezért a határozat törvénytelen.

Az utód-államok: Csehszlovákia, Szerbia és Románia magyarellenes politikája célt ért, mert az Antant előtt Közép-Európa földrajza és történelme ismeretlen volt.

Major Márta közlése alapján

 <  home top  /\ 


Design & Content © 1993 Hungarian Online Resources - HunOR -, formerly known as UMCP Hungarian American Student Association
Fotóink, írásaink és grafikáink szerzôi jogvédelem alatt állnak © 1993 Amerikai Magyar Szôvetség: Magyar Online Forrás